V súvislosti s tým, že Cirkevný zbor (CZ) ECAV na Slovensku Bratislava 15. februára 2013 ukončil svoju činnos, nájdete aktuálne informácie na webových stránkach nástupníckych zborov:
CZ ECAV na Slovensku Bratislava DÚBRAVKA (www.ecavdubravka.sk)
CZ ECAV na Slovensku Bratislava LEGIONÁRSKA (www.legionarska.sk)
CZ ECAV na Slovensku Bratislava STARÉ MESTO (www.velkykostol.sk, www.facebook.com/ECAVKonventna)
Táto stránka (www.ecavba.sk) obsahuje iba archívne dokumenty. Ďakujeme za porozumenie.
A pozsonyi evangélikusok építészeti alkotásai

E beszámolómban azt szeretném bemutatni, mivel járultak hozzá az evangélikusok Pozsony építészetéhez, szépségéhez. Ehhez azonban előbb egy rövid történelmi kitekintésre van szükségünk, mivel a kor nemcsak a társadalmi történéseket határozta meg, de főképp lehetővé tette, vagy épp ellenkezőleg, hátráltatta az építészek munkáját.
A pozsonyi evangélikus egyházközség megalakulásának immár több mint 400 éves történetére emlékezve, először is a szakrális építményeket kívánom bemutatni, vagyis a 7 templomot, majd a további épületeket: az iskolákat, kórházat, de a lakóépületeket is, melyekkel az evangélikusok járultak hozzá városuk gyarapodásához.

Mindjárt az elején fontos tudatosítanunk, hogy a középkor végét és az újkor kezdetét több esemény határozta meg, melyek 1500 körül - tehát az évezred közepén - szinergetikusan megváltoztatták a gondolkodásmódot, haladást eredményeztek, létrehozták a humanizmust és az új kor sokoldalú emberét. Csak néhány ilyen eseményt sorolok fel:
- Amerika felfedezése 1492-ben, és előtte Guttenberg találmánya, a könyvnyomtatás, mi által hihetetlenül felgyorsult az ismeretek terjedése,
- az építőművészet szempontjából rendkívül jelentős volt II. Gyula pápa határozata, mellyel 1502-ben elrendelte az ezeréves római régi Szent-Péter-székesegyház lerombolását, és az új templom felépítésével a kor legjelentősebb művészeit bízta meg. Az új épületet a templomok templomának szánta, ami anyagilag nagyon megterhelő volt. Ez az építmény már új stílusban épült - reneszánszban. Az új, reneszánsz ember gondolkodásának megújulásához kétségkívül hozzájárult Dr. Luther Márton kritikája a kereszténység akkori állapotáról,
- a Balkán felől már nyomultak Európába a törökök, és miután 1526-ban, a mohácsi csatában győztek, elfoglalták a magyar királyság 2/3 részét, és 160 évig jelen voltak Közép-Európában.
Elgondolkodtató az is, hogy míg a katolikus egyház ellenvetés nélkül beletörődött az ezeréves emlék, Nagy Konstantin művének lerombolásába, mely a nyugati kereszténység központi székesegyháza volt, és teljes erővel belekezdett egy új építéséhez, s ehhez gyűjtötte, sőt kikényszerítette az anyagiakat, az egyházban uralkodó állapotok kritikáját, a reformálást szorgalmazó nézeteket ellenségesen kezelte, inkvizíciója nemcsak a könyveket semmisítette meg, hanem a más meggyőződésű embereket is.

Hozzánk a reformáció szinte azonnal Luther fellépése után eljutott, az újkor elején. A reformáció elterjesztésében jelentős szerepe volt a német kisebbségnek, akiket a tatárdúlás után Róbert Károly hívott be a Magyar Királyság elnéptelenedett területeire, és akiket főleg az ércekben gazdag vidéken telepített le. Az új hit elterjesztésében szerepe volt a német egyetemeken tanuló nemesi ifjaknak is.
Míg a mai Szlovákia hegyvidékes részeiben a lutheri reformáció terjedt, az elfoglalt területeken és Erdélyben Kálvin János tanai szereztek híveket. A reformációnak kezdettől fogva nagy sikere volt egész Európában, az egyházközségek templomostul tértek át, ezért ekkor nem volt szükség sok templom építésére.
Presburg - Pozsony, ahogy a 16. században hívták, Buda elfoglalása után átvette a Magyar Királyság fővárosának szerepét, koronázó várossá vált. A reformáció számára így más feltételek voltak itt, mint az egyéb területeken.
A reformáció gyökeret eresztett, és eleinte egy köztes, különleges állapot alakult ki, melyet kompromisszumos katolicizmusnak szoktak nevezni. Ez főleg a mérsékelt uralkodónak, II. Miksának (1564-1576), az 1563-ban elsőként Pozsonyban koronázott királynak volt köszönhető, aki Közép-Európa katolikus környezetében azt szokta magáról mondani, hogy "weder Pappist, noch Evangelischer, sondern Christ".

A 16. század folyamán az evangélikusok istentiszteleteiket a városfalak közelében levő Kamper-házban tartották. A tridenti zsinat (1545-63) után azonban erősebb nyomás nehezedett az "eretnekekre", és a monarchiába behívott jezsuiták következetesen erősítették ezt a nyomást.
II. Miksa fia, a Spanyolországban nevelkedett II. Rudolf már nem volt ilyen engedékeny az evangélikusokal szemben, és uralkodása alatt, a 16. század végén, elkezdődött a nem katolikusokkkal szembeni harc.
II. Rudolffal kezdődik a 17. század, melyet vallási felkelések és háborúk jellemeznek.
1604-ben a kassai kapitány, Belgios Barbien Jakab vezetése alatt elveszik a protestánsoktól a kassai dómot, ez és a protestáns Illésházy István palatinus birtokainak elkobzása is szerepet játszott a Bocskay István által 1604-ben indított felkelésben.
Ezért a pozsonyi gyülekezet is csak a Bocskai-felkelés befejezése és a bécsi béke megkötése, vagyis 1606. június 23-a után alakulhatott meg, mivel ez biztosította a szabad vallásgyakorlatot a protestánsok számára. Bár Bazinban és Récsén már volt szervezett gyülekezet, ahova a pozsonyi evangélikusok is eljártak, itt más volt a helyzet. Pozsony a Magyar Királyság fővárosa volt, ezért az egyházközség csak későn alakulhatott meg, amikor már írásban rögzítették mindhárom hitvallást, mikor a reformáció már ezen a vidéken természetes volt, sőt, amikor a jezsuiták megérkezésével, 1562-ben megkezdődött az ellenreformáció.

Az egyházközség megalakulása

1606. október 8-án hirdette először Pozsonyban az igét Andreas Reuss, a gyülekezet első, német prédikátora, akit Simeon Heuchelin követett. A három német paphoz 1612-ben csatlakozott a magyar-szlovák pap, Andriaades Mihály.
Ebben az időben az evangélikusok már az Armpruster-házban gyűltek össze, mely a Főtéren állt a Városháza mellett. A nagy számú hívő számára, akik többségben voltak a városban, ez már nem felelt meg.
II. Rudolf (+1612) és II. Mátyás (+1619) után II. Ferdinánd foglalta el a trónt (+1637).
Amikor Thurzó György, elkötelezett protestáns után (+1616) Forgách Zsigmondot választják meg nádorrá, aki átlépett a katolikus hitre, megnyílt az út az ellenreformáció előtt. A Bethlen Gábor vezette további három rendi felkelés, melyet szinte az egész ország támogatott, hatalmas katonai sikereket hozott. Pozsonyi bevonulásának eredményeként 1619-ben a Szent Márton templom a protestáns többség használatába került, mivel a katolikusoknak még két templomuk volt. Ez azonban csak 1621-ig tartott, amikor is elveszítették a jogot, hogy istentiszteleteiket a dómban tarthassák.
Az ellenreformáció harca egyre erőteljesebb lett, Csehországban kitört a rendi felkelés, mely 1621-ben a cseh főurak kivégzésével végződött, s kezdetét vette a harmincéves háború.

Az első templomok

Az evangélikusok óhaja, hogy saját templomuk legyen, nem lankadt, mivel a városlakók többsége még mindig evangélikus volt, és az Armpruster-ház már ugyancsak szűknek bizonyult. Így a városi tanács, mely többségében szintén protestáns volt, 1634-ben kérvényezte saját templom építését a technikailag és befogadóképesség szempontjából nem megfelelő Armpruster-ház helyett. A vallásszabadságot lehetővé tevő békeszerződésekre hivatkoztak, főként az 1606-ban létrejött bécsi békére, mely egyenlő jogokat biztosított a katolikusok és a protestánsok számára. Nem sorolhatjuk fel mindazt a gáncsoskodást, amivel az ellenzők éltek, de végül 1636. március 31-én az uralkodó engedélyezte, "hogy a luteránusok felépíthetik a templomot". Így 1636. május 19-én, Szentháromság ünnepén letették az alapkövet. Ebben az évben gyűjtést rendeztek, és minden család nagyvonalúan adakozott, ahogy erről a feljegyzések tanúskodnak. Rövidesen azonban Pálffy nádor egy hónapra leállíttatta az építkezést. Sem a nádorhoz járult tanácsosok és papok deputációi, sem a már beteg uralkodóhoz intézett újabb és újabb könyörgő levelek nem jártak eredménnyel. II. Ferdinád februárban meghalt, két hónap múlva elhunyt Pázmány Péter érsek is, és a pozsonyiak gyors ütemben folytatták az építkezést. A nádor és az egyházközség közti harc csak az 1637. szeptember 21-én kezdődő országgyűlés idején csitult el, mivel az új király, III. Ferdinánd tudatosította, hogy szüksége lesz a protestánsokra. Úgyhogy az építkezés az országgyűlés ideje alatt is folytatódott.
A templom befejezését ugyan engedélyezték, de a nádor kikötötte, hogy nem lehet tornya, és a bejárat és az ablaknyílások nem lehetnek félkörívesek, hanem négyszögletesek, hogy ne emlékeztessenek templomi ablakokra. Végül még az épület addig kifogásolt magasságát is jóváhagyták, mivel az nem nőtte túl a környező házakat.
Az építészeknek számtalan korlátozással kellett megalkudniuk, mégis ez az építmény az első új, reneszánsz stílusban épült szakrális alkotás nálunk.
A reneszánsz építészet jellegzetesen emberközpontú. A templom alaprajza így egyszerű, téglalap alakú, amit egyenlő magasságban keresztboltozat fed. A boltozatot oszlopsor támasztja alá, s ezeken három oldaról nyugszik a karzat, hogy minél több hívő vehessen részt az istentiszteleten. Már nem a magasba törő gótikus belső, a meditatív homály, de a széles, csarnokszerű tér a jellemző, amit tökéletesen bevilágít a homlokzati részen levő négy nagy ablak és az oldalfalakon levő, két emeleten át húzódó, öt-öt ablak. Ez a fajta emeletes megoldás először jelenik meg, a belső karzatokat jelzi, melyek ezentúl az evangélikus templomok jellemző jegyeivé váltak. Az írástudás, a prédikáció hangsúlyozása, a nemzeti nyelvekre való bibliafordítás, az a törekvés, hogy az evangéliumot önálló tanulmányozással is megérthesse az ember, ez volt a reformáció célkitűzése, s ehhez sok fényre volt szükség.
Az épület tervezőjét nem ismerjük, de fennmaradt Windisch ács neve, aki 1637 októberében felépítette a templom tetőzetét. A következő évben, 1638. december 18-án a pozsonyi pap és esperes Jozua Wegelin köszönetet mondott az elkészült műre. A templomavatási ünnep 2 nappal később volt, és a Szentháromság-templom nevet kapta.
A 17. század 40-es éveiben az egyházközség tagjainak száma 15 000 körül volt, évente körülbelül 300 házasságot kötöttek, Úrvacsorakor az oltáron a sok résztvevő miatt 12 kehely és 6 kancsó sorakozott - az egyházközség tagjainak ajándékai. Ugyancsak a céhek és a gazdag polgárok ajándéka volt az orgona, az oltár és a templom egyéb berendezési tárgyai.
Örömöt és lelkesedést váltott ki az is, hogy a templomi zene nagy dicsőséget szerzett az olyan ismert orgonisták - zeneszerzők működése által, mint Samuel Capricornus és Johann Kusser.
A telken már nem volt hely egy másik templom építésére a szlovák és magyar hívők számára, akiknek akkor a mai Széplak utcán volt az imaházuk, ezért Andreas Segner, pozsonyi városbíró más helyet talált. Segner szentgyörgyi származású nagyműveltségű ember volt, aki a pozsonyi líceum elvégzése után beutazta Németországot, de Keleten is járt, több nyelven beszélt. Gazdag pozsonyi polgárrá vált, és nemesi rangot is kapott. Széles látóköréről tanúskodik a Mihály utcán álló saját háza is, a három szárnyú Segner-kúria, melyet 1648-ban építtetett, és amely a város egyik legszebb reneszánsz emléke.
Mint igazságos városbíró felismerte egy további templom felépítésének szükségességét, amit lehetővé tett az l645-ben megkötött linzi béke is, mely biztosította a protestánsok vallásszabadságát. Sőt, iskolák létesítését és a haragok használatát is engedélyezte, amit a határozott Segner ki is használt. Most sem volt hiány az anyagiakban, így Segner, akit a pozsonyi evangélikusok vezető egyéniségének ismertek el, 1658 őszén befejezhette a tornyos szlovák-magyar templomot.
A készséges hívők ebben az esetben is ajándékként adták a belső berendezést, az oltárt Sibrik István ajándékozta, a három harangot egy ismeretlen polgár öntette 1658 januárjában, aki az olvasztott ércbe egy maroknyi ezüstpénzt dobott, hogy ezüstösen szóljanak majd a harangok.
Mivel a környezet nagyon ellenséges volt, Segner egy viharos decemberi éjszakán húzta fel hűséges embereivel a harangokat a toronyba, és karácsony ünnepén szólaltak meg először az evangélikus harangok.

Rögtön a bécsi béke megkötése után, pontosan 1606. augusztus 2-án létrejött az iskolaalapítást előkészítő bizottság, mely megfogalmazta a királyhoz intézett beadványt, melyben egy particuláris iskola megalapítását kérvényezték, s az engedélyt meg is kapták. A lauingeni gimnázium mintájára megszervezett gimnáziumot akartak alapítani. A szervezési és a pénzügyi problémák fokozatosan megoldódtak, rektorként Kilger David magiszter, diakónként pedig Tettelbach Adam érkezett Lauingenből, akik megérkezésük után azonnal elkezdték működésüket. Az iskola ünnepélyes megnyitásának napja 1607. január 14. A némettel egyidejűleg magyar oktatást is bevezettek.

A gimnázium

A gimnáziumot az Armpruster telek hátsó részén, a templom mögött építették fel. A siker ismét Segner ügybuzgóságának és áldozatkészségének volt köszönhető. Figyelemre méltó, milyen gondossággal és körültekintéssel építették: az osztályokon kívül volt egy nagy terme is pódiummal, színpaddal, ahol a rétorikát és színházművészetet oktatták, s ahol a király, I. Lipót, tiszteletére előadtak egy komédiát, melyet az iskola tanítója, Rehlin írt. Az épületben kabinetek és lakások is voltak a tanítók számára.
Az épületet 1656. november 30-án avatták fel. Segner városbíró erre az alkalomra emlékérmét veretett, melynek averse a trójai falovat ábrázolja, amint a görög hősök kiszállnak belőle. Ezt a napot a tanulóifjúság még a 20. század elején is megünnepelte.
Az iskola értékes könyvtárral is rendelkezett. Miután az intézményt bezárták és elkobozták, az értékes kiadványok a jezsuiták birtokába kerültek.
Az egyszerű, szimmetrikusan tervezett hét tengelyű épület eredetileg háromszintes volt. De már 10 év múlva, 1665-6-ban hozzá kellett építeni egy udvari szárnyat és ráépíteni egy emeletet. Máig - már mint jezsuita Aloisianum - ámulatba ejt utilitáris racionalitásával és szokatlanul magas tetőszerkezetével.
Azok a béketárgyalások, melyeket Bethlen Gábor 1624-ben és 1626-ban folytatott, valamint az 1645-ös linzi béke a katolikusokkal azonos jogokat biztosított a protestánsoknak, de már észrevehető volt a mágnások fokozatos katolizálása.
A trónra 1657-ben a Spanyolországban nevelkedett, csak 14 éves I. Lipót került, aki majd 50 éves uralkodásának egész ideje alatt szenvedélyesen üldözte a protestánsokat. Regnum Marianumot akart, s inkább halott országot, mintsem eretneket. Hosszú uralkodása alatt ez sikerült is neki. Ehhez kiváló társra talált Pázmány Péter utódjában, Szelepcsényi György érsekben.
A katolikus oldalról nőtt a nyomás, betiltották pl. még a harangozást is. Az evangélikusok rendre írták a folyamadványaikat, iratokkal bizonyítva szabadságjogaikat, s azt, hogy nemcsak a templomok, hanem az iskola is eredményesen neveli az ifjúságot, a 8-osztályos gimnázium dísztermében még színielőadást is tartottak.
A jezsuiták fokozódó ellenreformációs nyomásának engedve, jelentős grófi protestáns családok rekatolizáltak, főleg a Nádasdyak, majd a Pálffyak, Forgáchok, Keglevichek. S velük együtt nagyszámú alattvalójuk, aminek következtében a protestánsok kisebbségbe kerültek az országban.
Az 1662-es pozsonyi országgyűlésen már csak az evangélikus kisebbség védte legitim jogait és a vallásszabadságot.
Amikor 1663-ban újra kitört a háború a törökökkel, a protestánsok a király oldalán harcoltak. Így érthetetlen volt az 1664-ben megkötött szégyenteljes vasvári béke, melynek értelmében a törökök - vereségük ellenére - megtarthatták a meghódított területeket. Az elégedetlenség a Wesselényi-féle összeesküvésben csúcsosodott ki, melyben jelentős személyiségek vettek részt mint Zrínyi Péter horvát bán, Nádasdy Ferenc országbíró, Frangepán Ferenc, Thököly István, I. Rákóczi Ferenc mágnások, de még a katolikus érsek, Lippay György is. A felkelés elfojtása a protestánsok legkegyetlenebb üldözését vonta maga után.
Az összeesküvés leverését és a résztvevők kivégzését (1671) követően a Habsburg-ellenesség elcsitult. A Nyáriak, Batthyányak, Zrínyiek, Illésházyak visszahúzódtak, birtokaikat elkobozták.
Az evangélikusok legnagyobb ellensége Szelepcsényi György érsek volt, aki legfőbb gátjává vált a második pozsonyi templom építésének. Már 1672-ben meg akarta szerezni a két templom és az iskola kulcsait, és ki akarta kergetni a papokat. Ebbéli igyekezetét segítette Kollonich Lipót érsek, az a tanítvány, aki felülmúlta mesterét, hogy érdemeket szerezzen.

A templomok és a líceum elvétele

A Pozsonyban 1672 tavaszán történtek egy akciófilm forgatókönyvéhez hasonlítanak:
Szelepcsényi érsek követelte a templomok és az iskola kulcsait. A rendíthetetlen Segner városbíró már nem élt, de a polgárok saját testükkel védték templomaikat az elvételükre küldött várőrséggel szemben. A jezsuiták által nevelt katolikus ifjúság be akart hatolni a gimnáziumba, de sikertelenül, az iskolát az asszonyok megvédték. S mindezt Szelepcsényi a városháza ablakából nézte.
Szelepcsényi dühös igyekezete eleinte nem járt sikerrel, erőszakhoz kellett folyamodnia. Hogy ne riassza a polgárokat, a 4 regiment katona Nigrelli tiszt vezetésével április 10-én, Virágvasárnap, akkor érkezett a városba, amikor az evangélikusok istentiszteleten voltak. Lefegyverezték a Mihály és a Lőrinc kapu őrségét, és elvették a kulcsaikat. Felsorakoztak a Főtéren és elfoglalták az összes városkaput.
Április 24-e Pozsonyban a városi tanácsba való választás napja volt. De mivel a városházát is elfoglalták a katonák, a választást nem lehetett megtartani.
Májusban Szelepcsényi rendkívüli bírósági tárgyalást szervezett Nagyszombatban, melyre beidéztette mind a négy pozsonyi evangélikus papot, Titius David esperest is, valamint a város összes jelentős polgárát. Az idézettek száma 320 körül volt. Június 3-án hirdettek ítéletet, mely fej-, jószág- és becsületvesztés volt.
Szelepcsényi úgy tervezte felszámolni az evangélikus egyházat, hogy elveszi templomait, iskoláit, a papokat és a polgárokat pedig rákényszeríti aláírni a reverzálist.
A városba eközben a 4 regiment mellé még két század gyalogos érkezett. Mindennek ellenére azonban a templomok és az iskola kulcsait nem sikerült szépszerével megszereznie.
Július 17-én Kollonich háza elé egy lorettói Mária kép és gyertya volt kitéve - sejtetve, hogy közeledik a végső nap.
Július 18-án már reggel 5-kor - hangos parancs- és kürtszó nélkül - sorakoztak fel Nigrelli katonái a Főtéren, a Zöld-ház és a városháza előtt, elfoglalták az evangélikus templom felé vezető utcákat, felálltak a Búza-téren - a mai Orsolya templom elé. És miután újra nem kapták meg a templomok és az iskola kulcsait, mivel Pihringer sekrestyés elutasította ezt, a katonák azt a parancsot kapták, törjék be az iskola kapuját. Ezt meg is tették, az ajtót teljesen szétrombolták, bejutottak a líceumba, s mivel ez össze volt kötve a templommal, elfoglalták azt is. Kollonich feltörette velük a perselyeket, s a benne levő pénzt jutalomként nekik adta. A teljes berendezést elkobozták. Mindkét templom kapuját fejszével szétverték.
A német templomot a jezsuiták kapták meg, akik ezt már régen szorgalmazták.

A nagyszombati börtönben sínylődő papok helyzete folyton bizonytalan volt. A pozsonyiak július 31-én kijelentették, hogy örök időre elhagyják Magyarországot, s így augusztus 4-én hajnalban, katonai kíséret mellett, búcsu és anyagiak nélkül elhagyták az országot.
A város továbbra is tele volt katonasággal. Szeptember 9-ére tűzték ki a templomok felszentelését, hogy ne kerülhessenek vissza az evangélikusokhoz. Az ezüst oltár - gróf Nádassy ajándéka - és az ezüst keresztelőmedence már nem volt meg. Nevét is megváltoztatták, a szt. Margaréta nevet kapta. A másik templomot az orsolyák rendje szerezte meg.
És ezzel elérkezett a sötétség ideje.
1673-ban Szelepcsényi megszervezte a hirhedt Pozsonyi vértörvényszéket, ahová egész Magyarország területéről beidézte a protestáns papokat és tanítókat, akiket elítéltek, majd gályarabságba küldtek.

A soproni országgyűlés

1681-ben a király Sopronba hívta össze az országgyűlést. Fontos feladata volt, hogy a protestáns rendeket maga mellé állítsa a törökkel vívott újabb háborúskodásban. És így, a kegyetlen üldözések, templomfoglalások, papok kiűzetése után, a király kénytelen volt engedményeket tenni, s ezeket törvénybe is foglalni. Igaz, ezek nagyon kis könnyebbséget hoztak csak, nem jelentették a bécsi béke adta vallásszabadságot. Nem szükséges felemlíteni a jól ismert két cikkely tartalmát, csak azt hangsúlyozzuk ki, ami a protestánsok számára a kegyetlen valóságot jelentette, s ami a korabeli építészet történetében tájainkon egyedülálló. Az elkobzott 888 templom helyett vármegyénként 2-2 templom felépítését engedélyezték, összesen mintegy 50-t. Mivel azonban a gyülekezetek elvesztették vagyonukat és a gazdag grófi családok - adományozók vagyonukat, pozíciójukat féltve vagy kényszer hatására, de leginkább remélt előnyökért a katolikus hitre tértek át, igazán nehéz volt templomot építeni. A papokat, az építésben tanácsadókat, vezetőket kikergették, a szegény hívők így csak kb. 38 templomot voltak képesek felépíteni. Ezek legnagyobb részét a 19. és a 20. sz. elején átépítették.
Ebben az időben, amikor a jezsuiták és a többi újonnan keletkező rendnek a templomait Olaszországból érkező építészek alkották és gazdagon díszítették, amikor a barokk lett az ellenreformáció építészeti stílusa, mely kihasználta az érzelmi hatás minden művészeti eszközét, az evangélikusoknak saját maguknak kellett mindezt megoldaniuk. Egy fontos dolgot nem mindig tudatosítunk: a törvény értelmében az artikuláris helyen kijelölt területen egy év alatt és fából kellett felépíteni a templomot. Épp a fa volt a megalázó epítőanyag, mert nem volt tartós és könnyen leéghetett. Fából falusi házak, csűrök épültek, a templomokat a kereszténység elejétől fogva tartós anyagból - kőből építették. Ezt már a Nagy-Morva Birodalom idejéből fennmaradt leletek is bizonyítják, és ezért tudtak fennmaradni a román és gótikus templomok. És így a mai napig fennmaradt 5 artikuláris templom létrejöttét - melyet a korlátozott időben azok az építészetben járatlan, iskolázatlan ácsok emeltek és tehetséges amatőrök díszítettek festményekkel és faragásokkal, akik nem engedtek az ellenreformációs nyomásnak - csodaként kell értékelni, olyan műként, melyet a Szentlélek vezérelt.

A soproni országgyűlés után

Akárhogy is igyekeztek az evangélikusok ismételt kérelmekkel és az előző időszakok privilégiumaira való hivatkozással megírt folyamodványaikkal és deputációkkal visszaszerezni templomaikat, I. Lipót és a jezsuiták hajthatatlanok maradtak.
A soproni országgyűlés után még maradt egy csekélyke remény a templomok visszaszolgáltatására. Az egyházközség első összejövetelén, 1682 májusában a következő feladatokat tűzték ki:
- Elsősorban iskolát kell teremteni; ez már 1682. július 7-én megnyílt egy lakóházban.
- A következő a lelkészkérdés volt. Mivel az előzők nem írták alá a reverzálist, kikergették őket. A válságos helyzet ellenére július végén megérkezett Vibegius lelkész.
- A legkomolyabb feladat az új templom felépítése volt. A 25. és 26. cikkely szerint királyi bizottság jelölhette ki a helyét a külvárosban.
Mivel még nem volt biztos, hogy az evangélikusok lakhatnak-e a városban, Kegl Gáspár evangélikus polgár felkínálta Lőrinc kapu melletti házát, hogy abban tarthassák istentiszteleteiket. A hívők adományaiból került ki a berendezés, és mindenki örömmel járult hozzá olyan munkával, amihez értett. Úgyhogy tíz évi kemény üldözés után, július 27-én, meg lehett tartani az istentiszteletet. De már 29-én betiltottak mindennemű evangélikus tevékenységet, és "A béke és köznyugalom miatt, nehogy a lakosok a templomok miatt vég nélkül perlekedjenek, a templomok továbbra is annak a felekezetnek a birtokában maradnak, amelyik 1670 óta birtokolja azokat. A pozsonyi evangélikusok saját költségükön, a Felség által kijelölt helyen, a külvárosban templomot építhetnek maguknak."

Az artikuláris templomok

Ekkor már rá kellett döbbeniük a pozsonyiaknak, hogy templomaikat nem kapják vissza. Sőt, hogy a városfalakon belül nemcsak hogy istentiszteletet nem tarthatnak, de a lelkész nem látogathatja meg a betegeket, nem szolgáltathat úrvacsorát a haldoklóknak, nem keresztelhet és nem temethet. 1682. szeptember 27-én, vasárnap, volt az utolsó istentisztelet a Kegl-féle házban. A hétfői reggeli imát már a városfalakon kívül tartották a szabad ég alatt a régi evangélikus Mihály-temetőben, ott, ahol most a Szentháromság-templom áll. Itt tartották ezentúl a napi istentiszteleteket minden időjárásban. Közeledett azonban az ősz és a hűvös időjárás, így egyre sürgetőbb lett az új templom felépítése. A kijelölt helyen, az Apácapályán gyorsan hozzáfogtak az építkezéshez. Mivel sürgős is volt, a pénz is kevés volt, úgy építkeztek, ahogy tudtak: a három külső fal kőből készült, a negyediknél, a mai paplakhoz kapcsolódónál, a faoszlopok és keretek közé rakták a téglákat és a köveket. Vastag faoszlopok tartották a fa boltozatot, a karzatokat és a tetőt, mely magasságával nem haladhatta meg a környező házak magasságát. Bár a templom majdnem háromszor volt nagyobb, mint a mai Kistemplom, az ülőhelyeken legfeljebb 1200 hívő fért el, miközben ez idő szerint az evangélikusok száma legalább 3000 volt, nem számítva a környező települések lakosságát. Így már a keletkezése idején is szűknek bizonyult.
Advent első vasárnapján, az első istentiszteleten, már a szószékről hirdették Isten igéjét, és szólt a Kegl-házból áthozott orgona. Bár a templom csupán az utilitárius szempontokat figyelembe véve épült, mindenféle esztétikai szempontot mellőzve, mégis ebben az igénytelen imaházban olyan jelentős tudósok és lelkészek működtek mint Bél Mátyás, akit innen is temettek, Ribiny János és sokan mások.
A szlovák-magyar gyülekezet is felépítette a német templom szomszédságában a maga imaházát, mely a paplak része lett.

Az iskola
Az iskola épületének elkobzása után az oktatás újraindítása volt a legfontosabb feladat. Hisz elsősorban az ifjúság, az utánpótlás volt a fontos. Ezért már 1682. július 7-én megindult a tanítás egy belvárosban bérelt házban. De a királyi kúria küldöttei, Draskovich gróf vezetésével, nyomba megtiltották, hogy a belvárosban gyakorolják hitüket vagy oktassanak. Az Apácapályán és a Konvent utcán ekkor már álltak azok a házak, melyeket a belvárosból kiüldözött evangélikus polgárok építettek. Az egyiket, a mai Öreg líceum helyén állót, Eibeswald-Stahrenberg K.S. grófnő l682. december 1-jén bérbe adta a gyülekezetnek. Később ezt, és további házakat is megvett az egyház iskolai célokra.
1713-ban az egész monarchiában, így Pozsonyban is pestisjárvány dühöngött, hatalmas emberveszteséget okozva. A líceumot bezáratták.
Hogy az 1714-ben újra nyitott iskola visszaszerezze régi dicsőségét, meghívták az intézmény rektorául az akkor Besztercebányán működő Bél Mátyást, kinek ez valóban sikerült is. Nemcsak az oktatást szervezte át, de sikerült alumneumot is alapítani a szegény diákok számára. Eleinte 20, később 60-80 szegény sorsú tanuló ellátásáról gondoskodott.

A Türelmi rendelet előtti templomok

A harmadik templompáros felépítésére akkor került sor, mikor az uralkodó Mária Terézia, a felvilágosult szellemű II. József hatása alatt, eleget tett az evangélikusok kérelmének, és engedélyezte új templom építését. A 100 éves, fából készült artikuláris templom már rossz műszaki állapotban volt, de főként kicsi volt, és bővíteni nem lehetett. A hívők száma ekkortájt 5000 körül mozgott.
Az engedély l774. május 24-én érkezett azzal a kikötéssel, hogy " minden fény és pompa elkerülendő".
A gyülekezet Walch Mátyást bízta meg, hogy a később lebontott paplak mögé, Ribiny pap kertjében, 2000 hívőt befogadó templomot építsen a német egyházközség számára. A kívánság az volt, hogy építészeti megoldásában hasonlítson ahhoz a városháza melletti templomhoz, melyet l672-ben elkoboztak. Ha figyelmesen megnézzük, megállapíthatjuk, hogy mindkettőnek négy homlokzati és öt oldaltengelye van.
Walch M. első tervét, melyen keresztboltozatot és egy kórust mutatott be, a konvent elvetette, átdolgozást kért. Így Walch egy központi terű, szószékkel egybeépített oltárt és két emeletű karzatot alkotott. A monumentális boltozat a középhajóban emelkedik, majd ereszkedik, ami rendkívül jó akusztikájú teret eredményezett. Méreteit és az alkotómester bátorságát az átgondolt faszerkezetű - legnagyobb pozsonyi - tető alatt tudatosíthatjuk a leginkább.
A harmadik, méreteivel lenyűgöző orgonát 1923-ban építette a krnovi Rieger cég (Gebrüder Rieger-Jägerdorf), az akkori orgonista, Rhodes G. terve alapján. Ennek az egyik legnagyobb és legjobb szlovákiai orgonának az architektonikus megoldása Ludwig Christian munkáját dicséri.
Az alapkövet 1774. június 26-án tették le.Walch M. gyorsan dolgozott. A házak mögötti kert felszínétől ihletve, a főbejáratokat a hosszabb oldalak középpontjába helyezte, és fából készült szélfogókkal látta el. A bejáratok mindkét oldalán kényelmes lépcsősort állított fel. Walch az egész Nagytemplomot - a Hofburg díszítést ellenző parancsa szellemében is - racionális klasszicista stílusban tervezte meg, beépítve a már hanyatlásban levő barokk egyes elemeit. Az alkalmazott szimmetria, nagyvonalúság, egyszerűség egyúttal meghatározta a magas tetőzet tömör, egyszerű formáját, mely lezárja a rendkívüli minőségű belső teret, annak fehér, világos okker és szürke színével - ami jellemző az evangélikusok józanságára és ésszerű gondolkodásmódjukra.
A szlovák-magyar imaház sem felelt már meg. A németek példáján felbuzdulva az egyházközség az uralkodónőhöz fordult, egy új templom építését kérve. A királynő beleegyezett a mai Kistemplom építésébe, azzal a feltétellel, hogy az öreg német templomot lebontják.
Egy évvel később a fatemplom helyén Walch M. tervei alapján és Roemisch Ferenc építőmester vezetésével felépült a mai Kistemplom, a szlovák és magyar hívők számára. Az evangélikus kisebbség, azok a németek, magyarok és szlovákok, akik hűek maradtak a reformációhoz a Szelepcsényi, Kollonich és Barkóczy okozta szenvedések ellenére is, hihetetlen erkölcsi erőről tettek tanúbizonyságot.

Az első líceum, Konvent utca 15 - a mai Öreg líceum

Mivel a líceum bérelt házban működött és fölépült már a két templom, időszerűvé vált egy új iskolaépület felépítése is. II. József Türelmi rendelete után, 1783-ban megérkezett erre az építési engedély. Azonnal elkezdődött a pénzgyűjtés. A gyülekezet elbontatta az eddigi Konvent utca 15 alatti épületet, és Walch M. tervei alapján belekezdtek az építkezésbe. Walch felhasználta a reneszánsz alapokat, megtartotta a pincéket, és a tört alapzatú területen szimmetrikus épületet alakított ki tágas tantermekkel és délre néző nagy ablakokkal. A szimmetriatengelyen, a bejárat és a templomba való átmenet fölé, az emeletre helyezte a dísztermet. Walch M. képességeiről és az építkezést felügyelő bizottság felelősségteljes munkájáról tanúskodik, hogy az iskolát nem egészen 5 hónap alatt építették fel, október 22-én teljesen készen állott. Az épületben több mint 70 éven át nevelték az ország értelmiségét. Többek között itt tanult Kollár, Štúr és Kossuth is.

A második líceum, Konvent utca 13 - ma a SZTA Irodalomtudományi Intézete működik benne

A 19. sz. felére az épület már nem volt megfelelő, s az egyre jobban érzékelhető tolerancia szellemében az egyházközség elhatározta, hogy egy új, a kor követelményeinek megfelelő épületet emel. A vásárolt telket a Konvent és a Líceum utca sarkán levő ó-temető egy részével egészítették ki, és 1854. augusztusától 1855. szeptemberéig elkészült az új intézmény. A tervek Gottfried Bendla építész munkája, aki neoreneszánsz elemeket tartalmazó, kiugró párkánnyal rendelkező épületet tervezett. Az országon belüli gyűjtés nem bizonyult elegendőnek, ezért Stromszky Ferenc lelkész a Gustav-Adolf Egyesülethez fordult, anyagi támogatást kérve.

A harmadik líceum - gimnázium, Védcölöp út

A pozsonyi líceum jelentősége és magas szintű oktatása széles körben ismertté vált, hisz a kezdetektől itt tanult a tehetséges evangélikus ifjúság Magyarország egész területéről. Az az igyekezet, hogy minél többen látogathassák az intézményt, azt eredményezte, hogy az iskolaépület szűknek bizonyult. A milleneum alkalmas időpontnak tűnt ahhoz, hogy a konvent 1894-ben bizottságot küldjön a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba, hogy államsegélyt kérvényezzenek az iskola helyzetének megoldásához. Az ezt követő bizottsági épületfelmérés nem javasolta a létező intézmény bővítését. Mivel az egyházközség rendelkezett egy telekkel a Védcölöp úton, egy új épület felhúzása látszott a legjobb megoldásnak. Ha sikerülne ezt az elkövetkező milleneumi ünnepségekig megoldani, akkor az állam is hozzájárul a költségekhez. Így az egyház 1895. március 9-én felkérte Alpár Ignácot, vallás- és közoktatási kulturmérnököt, a tervek elkészítésére és az építkezés ellenőrzésére, aki a milleneum évében - 1896 szeptemberében - azt be is fejezte.
Alpár Ignác a Védcölöp úti harmadik líceum tervezésekor az oktatás minőségének megfelelő legkorszerűbb követelményeket érvényesítette. A terven a tíz tantermen kívül szerepelt egy természettudományi szertár, külön helyiség a numizmatikai gyűjtemény számára, egy-egy terem a könyvtár és az ifjúsági egyesületek számára, tornaterem, tanári és igazgatói szoba, valamint két lakás az iskolaszolgák számára. Az iskola épületét a szimmetria és a méltóságteljesség jellemzi, a központi reprezentatív lépcsőfeljáró az épületet palotaszerűvé teszi. A homlokzat a reneszánsz jeleit viseli magán, sarokrészén a domináns bejárattal. A magas homloklap szimbolikusan jelzi az épület küldetését, Bél Mátyás domborműve pedig konfesszionális hovatartozását.
Alpár iskolaépület-terveivel befolyásolta az ifjúság oktatásának minőségét, az egyházközség pedig a líceuma számára kitűnő épületet teremtett.

További iskolák

A gyülekezet már az oktatás beindításakor alumneumot is működtetett a diákok közös étkeztetésére. Jeszenák János királyi tanácsos 1750-ben megalapította, majd anyagilag folyamatosan támogatta a konviktust - ahol a nem pozsonyi tanulók szállást kaptak és teljes ellátásban részesültek.
Az új líceum sokkal több tanulót tudott fogadni, így szükségszerűen több kollégiumi helyet kellett biztosítani. Ezért már l900. május 7-én belekezdtek egy négyszintes internátus építésébe a Tolsztoj utcán. A 120 férőhelyes épületet, mely közvetlenül a líceum mellett volt, a következő év szeptemberéig be is fejezték. Mint a líceum, ez az épület is a hangsúlyos homlokéllel és bejáratával eklektikusan kombinálja a neoreneszánsz jegyeket. Az első világháború után megvalósított ráépítés sajnos eltüntette a monumentális párkányzatot a timpanonnal és pártafallal, mi által az épület elvesztette architektonikus értékeit.
Az oktatás magas színvonalán álló líceum mellett népiskolát is létesítettek, mely az alapoktatást biztosította. A teljesség kedvéért felsoroljuk a helyeket, amelyek kapcsolatban vannak az evangélikus iskolákkal: a Ferencesek terén levő ház, az Apácapályán a templomkertben levő ház, a Szloydovszky-ház leányiskola is volt, amikor l868-ban ráépítettek egy emeletet, a Védcölöp úti iskola, a virágvölgyi iskola a Bab utcán, melyet 1836-ban építettek és az új rádió építése során bontottak le.
A leglátványosabb iskolát a fiúk számára építették 1882-ben a Konvent utca ll szám alatt, mindjárt a második líceum mellett, ahol ma a papi hivatal működik. Kittler építész ésszerű munkájának szép példája. A szimmetrikus homlokzatot Luther és Melanchton domborműve díszíti.
Hasonló racionális szellemben alkotta meg Kittler Ferdinánd 1881-ben az evangélikus konvent lakóházát, azt a körív alapzatú épületet a régi vásárcsarnok mellett, amelyik először kötött össze Pozsonyban két utcát - a Lőrinckapu utcát a Kő térrel. Pozsony így egy jelentős, neoreneszánsz eleganciájú épülettel gazdagodott. Valahol itt, a Lőrinc kapunál állt egykor a Kegl-ház, ahol a reneszánsz kori templomok elfoglalása után tartották az istentiszteleteket, s melyet Kegl Gáspár az egyháznak ajándékozott.

A diakonissza ház - az evangélikus kórház

Az egyháznak mindig fontos volt a gyermekekkel való szeretetteljes törődés. Gondoskodott az árvákról, amint ezt a gyűjtések és a jelentős egyháztagok végrendeletei bizonyítják. Már 1695-ben alapítvány létesült támogatásukra, és erőteljesen fejlődött Bél Mátyás tevékenysége alatt. 1783-ban az árvaház a Ferenciek templomával szemben, a Jelenffyné által adományozott házban volt, majd 1794-től az Apácapálya és Líceum utca sarkán álló Jeszenák-házban laktak a gyerekek.
A 19. században egy új árvaház építését Royko Endre Sámuel kereskedő végrendelete tette lehetővé, aki árva-alapot hozott létre. Az árvaházat a diakonissza otthonnal közösen építették.

1672 után az evangélikusok számára a városi kórház szinte elérhetetlen volt - bár az orvosok többsége evangélikus volt. Az új, ellenreformációs rendek, az irgalmas barátok és az Erzsébet rendiek építettek kórházat, de ezekben még a Türelmi rendelet után is alkalmazták a tiltásokat. Az evangélikus betegeket pl. nem látogathatták papjaik, így felmerült a saját kórház építésének gondolata.
Az Apácapályán levő konvent épületének hátsó részében 1807-ben rendezték be az első "betegintézetet", melyet 1810-ben és 1811-ben bővítettek. 1827-ben "új kórház" létesült a 23. számú házban. Itt kezdődött 1891-ben az egyre bővülő diakóniai szolgálat, mely betegeket és árvákat gondozott, s ahová olyan leányok jelentkeztek, akik számára a szolgálat hivatássá vált. l905-ben 44 nővér ápolt 184 beteget, 157 gyereket, otthonukban - éjszaka is -
87 beteggel törődtek, szegényeket látogattak. Ezek a számok magukért beszélnek, és jelzik, hogy a diakonissza-ház építése elkerülhetetlen volt.
De ugyanez vonatkozott a kórházra is. A 20. sz. elejétől folyt a vita, hogyan lehetne megoldani az építkezések anyagi fedezetét. Reális alapja volt a Royko E. S. által l840-ben létesített és 60 év múlva esedékessé váló alapítvány a kórház javára. Az alapkő letételét a jubileumi 1906. évre tervezték. De az anyagi lehetőségek ezt csak később tették lehetővé. 1912-14 között készült el az épület Schmidt Julius, bécsi építész tervei szerint. A Védcölöp úton az evangélikus temető mellett egy nagyvonalú, korszerű, U alapterületű épületegyüttest alkotott. A Kornhuber utca (ma Bradlianska) felé helyezte a diakonisszák otthonát a kápolnával, a főépületbe került a kórház, és a Wegelin (Partizánska) utcára néző rész lett az árvaház. Korszerű jellegét nemcsak a román stílust idéző monumentalitása adja, hanem a henger alakú lépcsőzete és a kővel és burkolótéglával kialakított homlokzata is. A kórházban folyó ellátás nagy közkedveltségnek örvendett, úgyhogy már 1939-ben ráépítettek egy emeletet. A tervező Ludwig Christian volt, aki a Nagytemplom orgonájának tervezetét is készítette.

Az evangélikus temető

A Kecske kapui evangélikus temető a harmadik evangélikus temető az Óvárosban. Az első a Mihály-temető volt, ennek helyén ma a Szentháromság-templom áll. A második a Konvent és a Líceum utca közötti parcellán volt, itt temették el Bél Mátyást és más jelentős evangélikus személyiségeket. Helyén ma az evangélikus iskolák épületei és bérházak állnak. A további, már felszámolt temetőt a Virágvölgyben létesítették, a récsei vámnál. Ennek katolikus és evangélikus része volt, amit gesztenyesor választott el. Ez máig szegélyezi az utcát.
A Kecske kapui temetőt 1783-ban nyitották, kertek és szőlők közt. Fásították és vásárlással folyamatosan bővítették további telkekkel. 1868-ban ifj. Feigler Ignác kápolnát épített. Az ő szakrális építményei a 19. század romantikus elképzeléseit tükrözték, ezért a kápolna is neogotikus jellegű. Ma a baptista egyház tulajdonában van.
A temetőben számtalan jelentős evangélikus személy nyugszik - kiváló egyházi személyiségek, a mecénás Jeszenák-család, a mártír halált halt Rázga Pál és felesége, Janko Jesenský író, Dr. Gutherová-Mayerová és sokan mások. Több itt található emlékmű a főként 19. századi temetkezési architektúra értékes alkotása.

A Luther-ház - Védcölöp út 46-48

1931-ben, a régi evangélikus kórház helyén, a pozsonyi műépítész, Ludwig Christian, Danielis Augustinnal közösen, ötszintes épületet emelt, a Luther-házat, ezt a több rendeltetésű épületet, melyben az egyházi ügyvitel irodái és lakások kaptak elhelyezést. Ma az egyetemes püspöki hivatal székhelye is. Ludwig kettős lépcsőházzal osztotta meg a belső teret, ezt az ablakok fölé helyezett jelentős egyházi személyiségek domborművei teszik hangsúlyossá - Lutheré, Melanchtoné, de a pozsonyiaké is, Bél M., Ribinyi J. és másoké. Az egyszerű, tömör funkcionalista épület tiszteletet sugároz. Tekintettel a környező építményekre, az ötödik emeletet beljebb helyezte, ami által terasz keletkezett ott.

Az Új templom - Legionárska utca

A 30-as években a növekvő számú szlovák hívő szükségleteit már nem tudta kielégíteni a Kistemplom, és a német gyülekezet önállósulása után saját, nagyobb templom építését határozták el. A Legionárska utcán levő alkalmas terjedelmes telek lehetővé tette egy egyházi épületegyüttes kialakítását. Az Új templom 1933-ban épült Michal Milan Harminc munkájaként. Az ő tervei alapján épült akkoriban Szlovákiában a legtöbb szakrális építmény mindkét hitfelekezet számára.
Az építkezésre kiírt pályázatot megnyert Harminc a két utca között elterülő telekre monumentális homlokzatú, nagyméretű funkcionalista templomot tervezett. A tornyot, melyből az evangélikus templomok közt egyedüliként harangoznak, asszimetrikusan helyezte el. A homlokzat domináló eleme a süllyesztett ablak, ahová Harminc valószínűleg színes ablaküveget kívánt elhelyezni, ahogy azt a zsolnai templom oltár mögötti ablakánál tette, mely templom hasonlóan funkcionalista jellegű.
A Bernolák utca felőli bejárat előtt levő tágas térség lehetővé tett egy nagyvonalú elképzelést.
Az ellenkező irányú tájolás, tehát a Legionárska felőli bejárat - ahogy ezt ma ismerjük, csak azután jött létre, hogy az egyház eladta telkeinek nagyobb részét a Stein-sörgyárnak. Ezzel megszűnt a főbejárat, ami által sérült az egész architektonikus elképzelés.
A templomot együttessé Juraj Tvarožek egészítette ki, aki papi lakásokat és kollégiumot tartalmazó tömböt épített.

A Comenius Egyetem Evangélikus Hittudományi Kara - Motzengrund (Machnáč)

Az eddig utolsó épület, melyet az evangélikusok építettek, a Motzengrundon levő új építmény 1996-ból, melyben a lelkészképzés kapott helyet. Felépülésének bonyolult története van, mivel az egyetemes egyház egy félig kész óvodaépületet vett meg. Az oktatási intézményre kiírt eredeti pályázat ugyan a Konvent utcára helyezte az új épületet, de az egyetemes püspök határozata alapján ez került megvalósításra. Így az óvoda tervezőjén túl ennek módosításán Ing. arch. F. Ivan Zbuško dolgozott, halála után Ing. arch. Ján Bahna dolgozta ki a végleges tervezetet. A kar számára épületegyüttest tervezett, melyben előadótermek, kollégium, ebédlő és templomul is szolgáló díszterem kapott helyet. A ma már sűrűn beépített lakóterület közepén létrejött egy központ a teológusok számára. Bármennyire tehetséges műépítész is J. Bahna, nem volt irigylésre méltó helyzetben, amikor óvodából egyetemi oktatóközpontot kellett létrehoznia.
Az építészet jobban, mint bármely más művészeti ág tükrözi a kort, melyben egy építészeti alkotás létrejött, annak társadalmi, politikai és gazdasági helyzetét, a beruházók lehetőségeit. Azok a felsorolt architektonikus művek, melyekkel az evangélikusok járultak hozzá városuk képének kialakításához, arról tanúskodnak, hogy az építmények rossz körülmények között, nagy nehézségek és korlátozások közt születtek.
Amint azt megtudhattuk, az evangélikusok épületeiket nagy szünetekkel, engedélyek alapján építhették: először a reneszánsz templomokat 1681 után, a soproni országgyűlést követően az artikuláris templomokat, s végül 230 évvel ezelőtt a türelmi rendelet előtti klasszicista templomait. Bár mindenkor egyszerűeknek, nem hivalkodóknak kellett lenniük, a reformáció lényegéből kiindulva, a józanság és a tisztaság jellemzi ezeket az építményeket.
A 20. században, a már korlátozás nélkül emelt épületek tervezői követik az előző mesterek szigorúságát és racionalitását, a funkcionalista alkotók logikus gondolkodásmódja kötődik az elődökhöz.

Translation: Mgr. Eva Simová, rod. Havas

Prof. Ing. arch. Janka Krivošová, PhD.
Cirkevný zbor Evanjelickej cirkvi augsburgského vyznania v Bratislave, 2005 - 2012

Webstránku Evanjelickej cirkvi a. v. na Slovensku nájdete tu.