A pozsonyi evangélikusok építészeti alkotásai
E beszámolómban azt szeretném bemutatni, mivel járultak hozzá
az evangélikusok Pozsony építészetéhez, szépségéhez. Ehhez azonban
előbb egy rövid történelmi kitekintésre van szükségünk, mivel
a kor nemcsak a társadalmi történéseket határozta meg, de főképp
lehetővé tette, vagy épp ellenkezőleg, hátráltatta az építészek
munkáját.
A pozsonyi evangélikus egyházközség megalakulásának immár több
mint 400 éves történetére emlékezve, először is a szakrális
építményeket kívánom bemutatni, vagyis a 7 templomot, majd a
további épületeket: az iskolákat, kórházat, de a lakóépületeket
is, melyekkel az evangélikusok járultak hozzá városuk gyarapodásához.
Mindjárt az elején fontos tudatosítanunk, hogy a középkor
végét és az újkor kezdetét több esemény határozta meg, melyek
1500 körül - tehát az évezred közepén - szinergetikusan megváltoztatták
a gondolkodásmódot, haladást eredményeztek, létrehozták a
humanizmust és az új kor sokoldalú emberét. Csak néhány ilyen
eseményt sorolok fel:
- Amerika felfedezése 1492-ben, és előtte Guttenberg találmánya,
a könyvnyomtatás, mi által hihetetlenül felgyorsult az ismeretek
terjedése,
- az építőművészet szempontjából rendkívül jelentős volt II.
Gyula pápa határozata, mellyel 1502-ben elrendelte az ezeréves
római régi Szent-Péter-székesegyház lerombolását, és az új
templom felépítésével a kor legjelentősebb művészeit bízta
meg. Az új épületet a templomok templomának szánta, ami anyagilag
nagyon megterhelő volt. Ez az építmény már új stílusban épült
- reneszánszban. Az új, reneszánsz ember gondolkodásának megújulásához
kétségkívül hozzájárult Dr. Luther Márton kritikája a kereszténység
akkori állapotáról,
- a Balkán felől már nyomultak Európába a törökök, és miután
1526-ban, a mohácsi csatában győztek, elfoglalták a magyar
királyság 2/3 részét, és 160 évig jelen voltak Közép-Európában.
Elgondolkodtató az is, hogy míg a katolikus egyház ellenvetés
nélkül beletörődött az ezeréves emlék, Nagy Konstantin művének
lerombolásába, mely a nyugati kereszténység központi székesegyháza
volt, és teljes erővel belekezdett egy új építéséhez, s ehhez
gyűjtötte, sőt kikényszerítette az anyagiakat, az egyházban
uralkodó állapotok kritikáját, a reformálást szorgalmazó nézeteket
ellenségesen kezelte, inkvizíciója nemcsak a könyveket semmisítette
meg, hanem a más meggyőződésű embereket is.
Hozzánk a reformáció szinte azonnal Luther fellépése után
eljutott, az újkor elején. A reformáció elterjesztésében jelentős
szerepe volt a német kisebbségnek, akiket a tatárdúlás után
Róbert Károly hívott be a Magyar Királyság elnéptelenedett
területeire, és akiket főleg az ércekben gazdag vidéken telepített
le. Az új hit elterjesztésében szerepe volt a német egyetemeken
tanuló nemesi ifjaknak is.
Míg a mai Szlovákia hegyvidékes részeiben a lutheri reformáció
terjedt, az elfoglalt területeken és Erdélyben Kálvin János
tanai szereztek híveket. A reformációnak kezdettől fogva nagy
sikere volt egész Európában, az egyházközségek templomostul
tértek át, ezért ekkor nem volt szükség sok templom építésére.
Presburg - Pozsony, ahogy a 16. században hívták, Buda elfoglalása
után átvette a Magyar Királyság fővárosának szerepét, koronázó
várossá vált. A reformáció számára így más feltételek voltak
itt, mint az egyéb területeken.
A reformáció gyökeret eresztett, és eleinte egy köztes, különleges
állapot alakult ki, melyet kompromisszumos katolicizmusnak
szoktak nevezni. Ez főleg a mérsékelt uralkodónak, II. Miksának
(1564-1576), az 1563-ban elsőként Pozsonyban koronázott királynak
volt köszönhető, aki Közép-Európa katolikus környezetében
azt szokta magáról mondani, hogy "weder Pappist, noch
Evangelischer, sondern Christ".
A 16. század folyamán az evangélikusok istentiszteleteiket
a városfalak közelében levő Kamper-házban tartották. A tridenti
zsinat (1545-63) után azonban erősebb nyomás nehezedett az
"eretnekekre", és a monarchiába behívott jezsuiták
következetesen erősítették ezt a nyomást.
II. Miksa fia, a Spanyolországban nevelkedett II. Rudolf már
nem volt ilyen engedékeny az evangélikusokal szemben, és uralkodása
alatt, a 16. század végén, elkezdődött a nem katolikusokkkal
szembeni harc.
II. Rudolffal kezdődik a 17. század, melyet vallási felkelések
és háborúk jellemeznek.
1604-ben a kassai kapitány, Belgios Barbien Jakab vezetése
alatt elveszik a protestánsoktól a kassai dómot, ez és a protestáns
Illésházy István palatinus birtokainak elkobzása is szerepet
játszott a Bocskay István által 1604-ben indított felkelésben.
Ezért a pozsonyi gyülekezet is csak a Bocskai-felkelés befejezése
és a bécsi béke megkötése, vagyis 1606. június 23-a után alakulhatott
meg, mivel ez biztosította a szabad vallásgyakorlatot a protestánsok
számára. Bár Bazinban és Récsén már volt szervezett gyülekezet,
ahova a pozsonyi evangélikusok is eljártak, itt más volt a
helyzet. Pozsony a Magyar Királyság fővárosa volt, ezért az
egyházközség csak későn alakulhatott meg, amikor már írásban
rögzítették mindhárom hitvallást, mikor a reformáció már ezen
a vidéken természetes volt, sőt, amikor a jezsuiták megérkezésével,
1562-ben megkezdődött az ellenreformáció.
Az egyházközség megalakulása
1606. október 8-án hirdette először Pozsonyban az igét Andreas
Reuss, a gyülekezet első, német prédikátora, akit Simeon Heuchelin
követett. A három német paphoz 1612-ben csatlakozott a magyar-szlovák
pap, Andriaades Mihály.
Ebben az időben az evangélikusok már az Armpruster-házban
gyűltek össze, mely a Főtéren állt a Városháza mellett. A
nagy számú hívő számára, akik többségben voltak a városban,
ez már nem felelt meg.
II. Rudolf (+1612) és II. Mátyás (+1619) után II. Ferdinánd
foglalta el a trónt (+1637).
Amikor Thurzó György, elkötelezett protestáns után (+1616)
Forgách Zsigmondot választják meg nádorrá, aki átlépett a
katolikus hitre, megnyílt az út az ellenreformáció előtt.
A Bethlen Gábor vezette további három rendi felkelés, melyet
szinte az egész ország támogatott, hatalmas katonai sikereket
hozott. Pozsonyi bevonulásának eredményeként 1619-ben a Szent
Márton templom a protestáns többség használatába került, mivel
a katolikusoknak még két templomuk volt. Ez azonban csak 1621-ig
tartott, amikor is elveszítették a jogot, hogy istentiszteleteiket
a dómban tarthassák.
Az ellenreformáció harca egyre erőteljesebb lett, Csehországban
kitört a rendi felkelés, mely 1621-ben a cseh főurak kivégzésével
végződött, s kezdetét vette a harmincéves háború.
Az első templomok
Az evangélikusok óhaja, hogy saját templomuk legyen, nem lankadt,
mivel a városlakók többsége még mindig evangélikus volt, és
az Armpruster-ház már ugyancsak szűknek bizonyult. Így a városi
tanács, mely többségében szintén protestáns volt, 1634-ben
kérvényezte saját templom építését a technikailag és befogadóképesség
szempontjából nem megfelelő Armpruster-ház helyett. A vallásszabadságot
lehetővé tevő békeszerződésekre hivatkoztak, főként az 1606-ban
létrejött bécsi békére, mely egyenlő jogokat biztosított a
katolikusok és a protestánsok számára. Nem sorolhatjuk fel
mindazt a gáncsoskodást, amivel az ellenzők éltek, de végül
1636. március 31-én az uralkodó engedélyezte, "hogy a
luteránusok felépíthetik a templomot". Így 1636. május
19-én, Szentháromság ünnepén letették az alapkövet. Ebben
az évben gyűjtést rendeztek, és minden család nagyvonalúan
adakozott, ahogy erről a feljegyzések tanúskodnak. Rövidesen
azonban Pálffy nádor egy hónapra leállíttatta az építkezést.
Sem a nádorhoz járult tanácsosok és papok deputációi, sem
a már beteg uralkodóhoz intézett újabb és újabb könyörgő levelek
nem jártak eredménnyel. II. Ferdinád februárban meghalt, két
hónap múlva elhunyt Pázmány Péter érsek is, és a pozsonyiak
gyors ütemben folytatták az építkezést. A nádor és az egyházközség
közti harc csak az 1637. szeptember 21-én kezdődő országgyűlés
idején csitult el, mivel az új király, III. Ferdinánd tudatosította,
hogy szüksége lesz a protestánsokra. Úgyhogy az építkezés
az országgyűlés ideje alatt is folytatódott.
A templom befejezését ugyan engedélyezték, de a nádor kikötötte,
hogy nem lehet tornya, és a bejárat és az ablaknyílások nem
lehetnek félkörívesek, hanem négyszögletesek, hogy ne emlékeztessenek
templomi ablakokra. Végül még az épület addig kifogásolt magasságát
is jóváhagyták, mivel az nem nőtte túl a környező házakat.
Az építészeknek számtalan korlátozással kellett megalkudniuk,
mégis ez az építmény az első új, reneszánsz stílusban épült
szakrális alkotás nálunk.
A reneszánsz építészet jellegzetesen emberközpontú. A templom
alaprajza így egyszerű, téglalap alakú, amit egyenlő magasságban
keresztboltozat fed. A boltozatot oszlopsor támasztja alá,
s ezeken három oldaról nyugszik a karzat, hogy minél több
hívő vehessen részt az istentiszteleten. Már nem a magasba
törő gótikus belső, a meditatív homály, de a széles, csarnokszerű
tér a jellemző, amit tökéletesen bevilágít a homlokzati részen
levő négy nagy ablak és az oldalfalakon levő, két emeleten
át húzódó, öt-öt ablak. Ez a fajta emeletes megoldás először
jelenik meg, a belső karzatokat jelzi, melyek ezentúl az evangélikus
templomok jellemző jegyeivé váltak. Az írástudás, a prédikáció
hangsúlyozása, a nemzeti nyelvekre való bibliafordítás, az
a törekvés, hogy az evangéliumot önálló tanulmányozással is
megérthesse az ember, ez volt a reformáció célkitűzése, s
ehhez sok fényre volt szükség.
Az épület tervezőjét nem ismerjük, de fennmaradt Windisch
ács neve, aki 1637 októberében felépítette a templom tetőzetét.
A következő évben, 1638. december 18-án a pozsonyi pap és
esperes Jozua Wegelin köszönetet mondott az elkészült műre.
A templomavatási ünnep 2 nappal később volt, és a Szentháromság-templom
nevet kapta.
A 17. század 40-es éveiben az egyházközség tagjainak száma
15 000 körül volt, évente körülbelül 300 házasságot kötöttek,
Úrvacsorakor az oltáron a sok résztvevő miatt 12 kehely és
6 kancsó sorakozott - az egyházközség tagjainak ajándékai.
Ugyancsak a céhek és a gazdag polgárok ajándéka volt az orgona,
az oltár és a templom egyéb berendezési tárgyai.
Örömöt és lelkesedést váltott ki az is, hogy a templomi zene
nagy dicsőséget szerzett az olyan ismert orgonisták - zeneszerzők
működése által, mint Samuel Capricornus és Johann Kusser.
A telken már nem volt hely egy másik templom építésére a szlovák
és magyar hívők számára, akiknek akkor a mai Széplak utcán
volt az imaházuk, ezért Andreas Segner, pozsonyi városbíró
más helyet talált. Segner szentgyörgyi származású nagyműveltségű
ember volt, aki a pozsonyi líceum elvégzése után beutazta
Németországot, de Keleten is járt, több nyelven beszélt. Gazdag
pozsonyi polgárrá vált, és nemesi rangot is kapott. Széles
látóköréről tanúskodik a Mihály utcán álló saját háza is,
a három szárnyú Segner-kúria, melyet 1648-ban építtetett,
és amely a város egyik legszebb reneszánsz emléke.
Mint igazságos városbíró felismerte egy további templom felépítésének
szükségességét, amit lehetővé tett az l645-ben megkötött linzi
béke is, mely biztosította a protestánsok vallásszabadságát.
Sőt, iskolák létesítését és a haragok használatát is engedélyezte,
amit a határozott Segner ki is használt. Most sem volt hiány
az anyagiakban, így Segner, akit a pozsonyi evangélikusok
vezető egyéniségének ismertek el, 1658 őszén befejezhette
a tornyos szlovák-magyar templomot.
A készséges hívők ebben az esetben is ajándékként adták a
belső berendezést, az oltárt Sibrik István ajándékozta, a
három harangot egy ismeretlen polgár öntette 1658 januárjában,
aki az olvasztott ércbe egy maroknyi ezüstpénzt dobott, hogy
ezüstösen szóljanak majd a harangok.
Mivel a környezet nagyon ellenséges volt, Segner egy viharos
decemberi éjszakán húzta fel hűséges embereivel a harangokat
a toronyba, és karácsony ünnepén szólaltak meg először az
evangélikus harangok.
Rögtön a bécsi béke megkötése után, pontosan 1606. augusztus
2-án létrejött az iskolaalapítást előkészítő bizottság, mely
megfogalmazta a királyhoz intézett beadványt, melyben egy
particuláris iskola megalapítását kérvényezték, s az engedélyt
meg is kapták. A lauingeni gimnázium mintájára megszervezett
gimnáziumot akartak alapítani. A szervezési és a pénzügyi
problémák fokozatosan megoldódtak, rektorként Kilger David
magiszter, diakónként pedig Tettelbach Adam érkezett Lauingenből,
akik megérkezésük után azonnal elkezdték működésüket. Az iskola
ünnepélyes megnyitásának napja 1607. január 14. A némettel
egyidejűleg magyar oktatást is bevezettek.
A gimnázium
A gimnáziumot az Armpruster telek hátsó részén, a templom
mögött építették fel. A siker ismét Segner ügybuzgóságának
és áldozatkészségének volt köszönhető. Figyelemre méltó, milyen
gondossággal és körültekintéssel építették: az osztályokon
kívül volt egy nagy terme is pódiummal, színpaddal, ahol a
rétorikát és színházművészetet oktatták, s ahol a király,
I. Lipót, tiszteletére előadtak egy komédiát, melyet az iskola
tanítója, Rehlin írt. Az épületben kabinetek és lakások is
voltak a tanítók számára.
Az épületet 1656. november 30-án avatták fel. Segner városbíró
erre az alkalomra emlékérmét veretett, melynek averse a trójai
falovat ábrázolja, amint a görög hősök kiszállnak belőle.
Ezt a napot a tanulóifjúság még a 20. század elején is megünnepelte.
Az iskola értékes könyvtárral is rendelkezett. Miután az intézményt
bezárták és elkobozták, az értékes kiadványok a jezsuiták
birtokába kerültek.
Az egyszerű, szimmetrikusan tervezett hét tengelyű épület
eredetileg háromszintes volt. De már 10 év múlva, 1665-6-ban
hozzá kellett építeni egy udvari szárnyat és ráépíteni egy
emeletet. Máig - már mint jezsuita Aloisianum - ámulatba ejt
utilitáris racionalitásával és szokatlanul magas tetőszerkezetével.
Azok a béketárgyalások, melyeket Bethlen Gábor 1624-ben és
1626-ban folytatott, valamint az 1645-ös linzi béke a katolikusokkal
azonos jogokat biztosított a protestánsoknak, de már észrevehető
volt a mágnások fokozatos katolizálása.
A trónra 1657-ben a Spanyolországban nevelkedett, csak 14
éves I. Lipót került, aki majd 50 éves uralkodásának egész
ideje alatt szenvedélyesen üldözte a protestánsokat. Regnum
Marianumot akart, s inkább halott országot, mintsem eretneket.
Hosszú uralkodása alatt ez sikerült is neki. Ehhez kiváló
társra talált Pázmány Péter utódjában, Szelepcsényi György
érsekben.
A katolikus oldalról nőtt a nyomás, betiltották pl. még a
harangozást is. Az evangélikusok rendre írták a folyamadványaikat,
iratokkal bizonyítva szabadságjogaikat, s azt, hogy nemcsak
a templomok, hanem az iskola is eredményesen neveli az ifjúságot,
a 8-osztályos gimnázium dísztermében még színielőadást is
tartottak.
A jezsuiták fokozódó ellenreformációs nyomásának engedve,
jelentős grófi protestáns családok rekatolizáltak, főleg a
Nádasdyak, majd a Pálffyak, Forgáchok, Keglevichek. S velük
együtt nagyszámú alattvalójuk, aminek következtében a protestánsok
kisebbségbe kerültek az országban.
Az 1662-es pozsonyi országgyűlésen már csak az evangélikus
kisebbség védte legitim jogait és a vallásszabadságot.
Amikor 1663-ban újra kitört a háború a törökökkel, a protestánsok
a király oldalán harcoltak. Így érthetetlen volt az 1664-ben
megkötött szégyenteljes vasvári béke, melynek értelmében a
törökök - vereségük ellenére - megtarthatták a meghódított
területeket. Az elégedetlenség a Wesselényi-féle összeesküvésben
csúcsosodott ki, melyben jelentős személyiségek vettek részt
mint Zrínyi Péter horvát bán, Nádasdy Ferenc országbíró, Frangepán
Ferenc, Thököly István, I. Rákóczi Ferenc mágnások, de még
a katolikus érsek, Lippay György is. A felkelés elfojtása
a protestánsok legkegyetlenebb üldözését vonta maga után.
Az összeesküvés leverését és a résztvevők kivégzését (1671)
követően a Habsburg-ellenesség elcsitult. A Nyáriak, Batthyányak,
Zrínyiek, Illésházyak visszahúzódtak, birtokaikat elkobozták.
Az evangélikusok legnagyobb ellensége Szelepcsényi György
érsek volt, aki legfőbb gátjává vált a második pozsonyi templom
építésének. Már 1672-ben meg akarta szerezni a két templom
és az iskola kulcsait, és ki akarta kergetni a papokat. Ebbéli
igyekezetét segítette Kollonich Lipót érsek, az a tanítvány,
aki felülmúlta mesterét, hogy érdemeket szerezzen.
A templomok és a líceum elvétele
A Pozsonyban 1672 tavaszán történtek egy akciófilm forgatókönyvéhez
hasonlítanak:
Szelepcsényi érsek követelte a templomok és az iskola kulcsait.
A rendíthetetlen Segner városbíró már nem élt, de a polgárok
saját testükkel védték templomaikat az elvételükre küldött
várőrséggel szemben. A jezsuiták által nevelt katolikus ifjúság
be akart hatolni a gimnáziumba, de sikertelenül, az iskolát
az asszonyok megvédték. S mindezt Szelepcsényi a városháza
ablakából nézte.
Szelepcsényi dühös igyekezete eleinte nem járt sikerrel, erőszakhoz
kellett folyamodnia. Hogy ne riassza a polgárokat, a 4 regiment
katona Nigrelli tiszt vezetésével április 10-én, Virágvasárnap,
akkor érkezett a városba, amikor az evangélikusok istentiszteleten
voltak. Lefegyverezték a Mihály és a Lőrinc kapu őrségét,
és elvették a kulcsaikat. Felsorakoztak a Főtéren és elfoglalták
az összes városkaput.
Április 24-e Pozsonyban a városi tanácsba való választás napja
volt. De mivel a városházát is elfoglalták a katonák, a választást
nem lehetett megtartani.
Májusban Szelepcsényi rendkívüli bírósági tárgyalást szervezett
Nagyszombatban, melyre beidéztette mind a négy pozsonyi evangélikus
papot, Titius David esperest is, valamint a város összes jelentős
polgárát. Az idézettek száma 320 körül volt. Június 3-án hirdettek
ítéletet, mely fej-, jószág- és becsületvesztés volt.
Szelepcsényi úgy tervezte felszámolni az evangélikus egyházat,
hogy elveszi templomait, iskoláit, a papokat és a polgárokat
pedig rákényszeríti aláírni a reverzálist.
A városba eközben a 4 regiment mellé még két század gyalogos
érkezett. Mindennek ellenére azonban a templomok és az iskola
kulcsait nem sikerült szépszerével megszereznie.
Július 17-én Kollonich háza elé egy lorettói Mária kép és
gyertya volt kitéve - sejtetve, hogy közeledik a végső nap.
Július 18-án már reggel 5-kor - hangos parancs- és kürtszó
nélkül - sorakoztak fel Nigrelli katonái a Főtéren, a Zöld-ház
és a városháza előtt, elfoglalták az evangélikus templom felé
vezető utcákat, felálltak a Búza-téren - a mai Orsolya templom
elé. És miután újra nem kapták meg a templomok és az iskola
kulcsait, mivel Pihringer sekrestyés elutasította ezt, a katonák
azt a parancsot kapták, törjék be az iskola kapuját. Ezt meg
is tették, az ajtót teljesen szétrombolták, bejutottak a líceumba,
s mivel ez össze volt kötve a templommal, elfoglalták azt
is. Kollonich feltörette velük a perselyeket, s a benne levő
pénzt jutalomként nekik adta. A teljes berendezést elkobozták.
Mindkét templom kapuját fejszével szétverték.
A német templomot a jezsuiták kapták meg, akik ezt már régen
szorgalmazták.
A nagyszombati börtönben sínylődő papok helyzete folyton
bizonytalan volt. A pozsonyiak július 31-én kijelentették,
hogy örök időre elhagyják Magyarországot, s így augusztus
4-én hajnalban, katonai kíséret mellett, búcsu és anyagiak
nélkül elhagyták az országot.
A város továbbra is tele volt katonasággal. Szeptember 9-ére
tűzték ki a templomok felszentelését, hogy ne kerülhessenek
vissza az evangélikusokhoz. Az ezüst oltár - gróf Nádassy
ajándéka - és az ezüst keresztelőmedence már nem volt meg.
Nevét is megváltoztatták, a szt. Margaréta nevet kapta. A
másik templomot az orsolyák rendje szerezte meg.
És ezzel elérkezett a sötétség ideje.
1673-ban Szelepcsényi megszervezte a hirhedt Pozsonyi vértörvényszéket,
ahová egész Magyarország területéről beidézte a protestáns
papokat és tanítókat, akiket elítéltek, majd gályarabságba
küldtek.
A soproni országgyűlés
1681-ben a király Sopronba hívta össze az országgyűlést. Fontos
feladata volt, hogy a protestáns rendeket maga mellé állítsa
a törökkel vívott újabb háborúskodásban. És így, a kegyetlen
üldözések, templomfoglalások, papok kiűzetése után, a király
kénytelen volt engedményeket tenni, s ezeket törvénybe is
foglalni. Igaz, ezek nagyon kis könnyebbséget hoztak csak,
nem jelentették a bécsi béke adta vallásszabadságot. Nem szükséges
felemlíteni a jól ismert két cikkely tartalmát, csak azt hangsúlyozzuk
ki, ami a protestánsok számára a kegyetlen valóságot jelentette,
s ami a korabeli építészet történetében tájainkon egyedülálló.
Az elkobzott 888 templom helyett vármegyénként 2-2 templom
felépítését engedélyezték, összesen mintegy 50-t. Mivel azonban
a gyülekezetek elvesztették vagyonukat és a gazdag grófi családok
- adományozók vagyonukat, pozíciójukat féltve vagy kényszer
hatására, de leginkább remélt előnyökért a katolikus hitre
tértek át, igazán nehéz volt templomot építeni. A papokat,
az építésben tanácsadókat, vezetőket kikergették, a szegény
hívők így csak kb. 38 templomot voltak képesek felépíteni.
Ezek legnagyobb részét a 19. és a 20. sz. elején átépítették.
Ebben az időben, amikor a jezsuiták és a többi újonnan keletkező
rendnek a templomait Olaszországból érkező építészek alkották
és gazdagon díszítették, amikor a barokk lett az ellenreformáció
építészeti stílusa, mely kihasználta az érzelmi hatás minden
művészeti eszközét, az evangélikusoknak saját maguknak kellett
mindezt megoldaniuk. Egy fontos dolgot nem mindig tudatosítunk:
a törvény értelmében az artikuláris helyen kijelölt területen
egy év alatt és fából kellett felépíteni a templomot. Épp
a fa volt a megalázó epítőanyag, mert nem volt tartós és könnyen
leéghetett. Fából falusi házak, csűrök épültek, a templomokat
a kereszténység elejétől fogva tartós anyagból - kőből építették.
Ezt már a Nagy-Morva Birodalom idejéből fennmaradt leletek
is bizonyítják, és ezért tudtak fennmaradni a román és gótikus
templomok. És így a mai napig fennmaradt 5 artikuláris templom
létrejöttét - melyet a korlátozott időben azok az építészetben
járatlan, iskolázatlan ácsok emeltek és tehetséges amatőrök
díszítettek festményekkel és faragásokkal, akik nem engedtek
az ellenreformációs nyomásnak - csodaként kell értékelni,
olyan műként, melyet a Szentlélek vezérelt.
A soproni országgyűlés után
Akárhogy is igyekeztek az evangélikusok ismételt kérelmekkel
és az előző időszakok privilégiumaira való hivatkozással megírt
folyamodványaikkal és deputációkkal visszaszerezni templomaikat,
I. Lipót és a jezsuiták hajthatatlanok maradtak.
A soproni országgyűlés után még maradt egy csekélyke remény
a templomok visszaszolgáltatására. Az egyházközség első összejövetelén,
1682 májusában a következő feladatokat tűzték ki:
- Elsősorban iskolát kell teremteni; ez már 1682. július 7-én
megnyílt egy lakóházban.
- A következő a lelkészkérdés volt. Mivel az előzők nem írták
alá a reverzálist, kikergették őket. A válságos helyzet ellenére
július végén megérkezett Vibegius lelkész.
- A legkomolyabb feladat az új templom felépítése volt. A
25. és 26. cikkely szerint királyi bizottság jelölhette ki
a helyét a külvárosban.
Mivel még nem volt biztos, hogy az evangélikusok lakhatnak-e
a városban, Kegl Gáspár evangélikus polgár felkínálta Lőrinc
kapu melletti házát, hogy abban tarthassák istentiszteleteiket.
A hívők adományaiból került ki a berendezés, és mindenki örömmel
járult hozzá olyan munkával, amihez értett. Úgyhogy tíz évi
kemény üldözés után, július 27-én, meg lehett tartani az istentiszteletet.
De már 29-én betiltottak mindennemű evangélikus tevékenységet,
és "A béke és köznyugalom miatt, nehogy a lakosok a templomok
miatt vég nélkül perlekedjenek, a templomok továbbra is annak
a felekezetnek a birtokában maradnak, amelyik 1670 óta birtokolja
azokat. A pozsonyi evangélikusok saját költségükön, a Felség
által kijelölt helyen, a külvárosban templomot építhetnek
maguknak."
Az artikuláris templomok
Ekkor már rá kellett döbbeniük a pozsonyiaknak, hogy templomaikat
nem kapják vissza. Sőt, hogy a városfalakon belül nemcsak
hogy istentiszteletet nem tarthatnak, de a lelkész nem látogathatja
meg a betegeket, nem szolgáltathat úrvacsorát a haldoklóknak,
nem keresztelhet és nem temethet. 1682. szeptember 27-én,
vasárnap, volt az utolsó istentisztelet a Kegl-féle házban.
A hétfői reggeli imát már a városfalakon kívül tartották a
szabad ég alatt a régi evangélikus Mihály-temetőben, ott,
ahol most a Szentháromság-templom áll. Itt tartották ezentúl
a napi istentiszteleteket minden időjárásban. Közeledett azonban
az ősz és a hűvös időjárás, így egyre sürgetőbb lett az új
templom felépítése. A kijelölt helyen, az Apácapályán gyorsan
hozzáfogtak az építkezéshez. Mivel sürgős is volt, a pénz
is kevés volt, úgy építkeztek, ahogy tudtak: a három külső
fal kőből készült, a negyediknél, a mai paplakhoz kapcsolódónál,
a faoszlopok és keretek közé rakták a téglákat és a köveket.
Vastag faoszlopok tartották a fa boltozatot, a karzatokat
és a tetőt, mely magasságával nem haladhatta meg a környező
házak magasságát. Bár a templom majdnem háromszor volt nagyobb,
mint a mai Kistemplom, az ülőhelyeken legfeljebb 1200 hívő
fért el, miközben ez idő szerint az evangélikusok száma legalább
3000 volt, nem számítva a környező települések lakosságát.
Így már a keletkezése idején is szűknek bizonyult.
Advent első vasárnapján, az első istentiszteleten, már a szószékről
hirdették Isten igéjét, és szólt a Kegl-házból áthozott orgona.
Bár a templom csupán az utilitárius szempontokat figyelembe
véve épült, mindenféle esztétikai szempontot mellőzve, mégis
ebben az igénytelen imaházban olyan jelentős tudósok és lelkészek
működtek mint Bél Mátyás, akit innen is temettek, Ribiny János
és sokan mások.
A szlovák-magyar gyülekezet is felépítette a német templom
szomszédságában a maga imaházát, mely a paplak része lett.
Az iskola
Az iskola épületének elkobzása után az oktatás újraindítása
volt a legfontosabb feladat. Hisz elsősorban az ifjúság, az
utánpótlás volt a fontos. Ezért már 1682. július 7-én megindult
a tanítás egy belvárosban bérelt házban. De a királyi kúria
küldöttei, Draskovich gróf vezetésével, nyomba megtiltották,
hogy a belvárosban gyakorolják hitüket vagy oktassanak. Az
Apácapályán és a Konvent utcán ekkor már álltak azok a házak,
melyeket a belvárosból kiüldözött evangélikus polgárok építettek.
Az egyiket, a mai Öreg líceum helyén állót, Eibeswald-Stahrenberg
K.S. grófnő l682. december 1-jén bérbe adta a gyülekezetnek.
Később ezt, és további házakat is megvett az egyház iskolai
célokra.
1713-ban az egész monarchiában, így Pozsonyban is pestisjárvány
dühöngött, hatalmas emberveszteséget okozva. A líceumot bezáratták.
Hogy az 1714-ben újra nyitott iskola visszaszerezze régi dicsőségét,
meghívták az intézmény rektorául az akkor Besztercebányán
működő Bél Mátyást, kinek ez valóban sikerült is. Nemcsak
az oktatást szervezte át, de sikerült alumneumot is alapítani
a szegény diákok számára. Eleinte 20, később 60-80 szegény
sorsú tanuló ellátásáról gondoskodott.
A Türelmi rendelet előtti templomok
A harmadik templompáros felépítésére akkor került sor, mikor
az uralkodó Mária Terézia, a felvilágosult szellemű II. József
hatása alatt, eleget tett az evangélikusok kérelmének, és
engedélyezte új templom építését. A 100 éves, fából készült
artikuláris templom már rossz műszaki állapotban volt, de
főként kicsi volt, és bővíteni nem lehetett. A hívők száma
ekkortájt 5000 körül mozgott.
Az engedély l774. május 24-én érkezett azzal a kikötéssel,
hogy " minden fény és pompa elkerülendő".
A gyülekezet Walch Mátyást bízta meg, hogy a később lebontott
paplak mögé, Ribiny pap kertjében, 2000 hívőt befogadó templomot
építsen a német egyházközség számára. A kívánság az volt,
hogy építészeti megoldásában hasonlítson ahhoz a városháza
melletti templomhoz, melyet l672-ben elkoboztak. Ha figyelmesen
megnézzük, megállapíthatjuk, hogy mindkettőnek négy homlokzati
és öt oldaltengelye van.
Walch M. első tervét, melyen keresztboltozatot és egy kórust
mutatott be, a konvent elvetette, átdolgozást kért. Így Walch
egy központi terű, szószékkel egybeépített oltárt és két emeletű
karzatot alkotott. A monumentális boltozat a középhajóban
emelkedik, majd ereszkedik, ami rendkívül jó akusztikájú teret
eredményezett. Méreteit és az alkotómester bátorságát az átgondolt
faszerkezetű - legnagyobb pozsonyi - tető alatt tudatosíthatjuk
a leginkább.
A harmadik, méreteivel lenyűgöző orgonát 1923-ban építette
a krnovi Rieger cég (Gebrüder Rieger-Jägerdorf), az akkori
orgonista, Rhodes G. terve alapján. Ennek az egyik legnagyobb
és legjobb szlovákiai orgonának az architektonikus megoldása
Ludwig Christian munkáját dicséri.
Az alapkövet 1774. június 26-án tették le.Walch M. gyorsan
dolgozott. A házak mögötti kert felszínétől ihletve, a főbejáratokat
a hosszabb oldalak középpontjába helyezte, és fából készült
szélfogókkal látta el. A bejáratok mindkét oldalán kényelmes
lépcsősort állított fel. Walch az egész Nagytemplomot - a
Hofburg díszítést ellenző parancsa szellemében is - racionális
klasszicista stílusban tervezte meg, beépítve a már hanyatlásban
levő barokk egyes elemeit. Az alkalmazott szimmetria, nagyvonalúság,
egyszerűség egyúttal meghatározta a magas tetőzet tömör, egyszerű
formáját, mely lezárja a rendkívüli minőségű belső teret,
annak fehér, világos okker és szürke színével - ami jellemző
az evangélikusok józanságára és ésszerű gondolkodásmódjukra.
A szlovák-magyar imaház sem felelt már meg. A németek példáján
felbuzdulva az egyházközség az uralkodónőhöz fordult, egy
új templom építését kérve. A királynő beleegyezett a mai Kistemplom
építésébe, azzal a feltétellel, hogy az öreg német templomot
lebontják.
Egy évvel később a fatemplom helyén Walch M. tervei alapján
és Roemisch Ferenc építőmester vezetésével felépült a mai
Kistemplom, a szlovák és magyar hívők számára. Az evangélikus
kisebbség, azok a németek, magyarok és szlovákok, akik hűek
maradtak a reformációhoz a Szelepcsényi, Kollonich és Barkóczy
okozta szenvedések ellenére is, hihetetlen erkölcsi erőről
tettek tanúbizonyságot.
Az első líceum, Konvent utca 15 -
a mai Öreg líceum
Mivel a líceum bérelt házban működött és fölépült már a két
templom, időszerűvé vált egy új iskolaépület felépítése is.
II. József Türelmi rendelete után, 1783-ban megérkezett erre
az építési engedély. Azonnal elkezdődött a pénzgyűjtés. A
gyülekezet elbontatta az eddigi Konvent utca 15 alatti épületet,
és Walch M. tervei alapján belekezdtek az építkezésbe. Walch
felhasználta a reneszánsz alapokat, megtartotta a pincéket,
és a tört alapzatú területen szimmetrikus épületet alakított
ki tágas tantermekkel és délre néző nagy ablakokkal. A szimmetriatengelyen,
a bejárat és a templomba való átmenet fölé, az emeletre helyezte
a dísztermet. Walch M. képességeiről és az építkezést felügyelő
bizottság felelősségteljes munkájáról tanúskodik, hogy az
iskolát nem egészen 5 hónap alatt építették fel, október 22-én
teljesen készen állott. Az épületben több mint 70 éven át
nevelték az ország értelmiségét. Többek között itt tanult
Kollár, túr és Kossuth is.
A második líceum, Konvent utca 13
- ma a SZTA Irodalomtudományi Intézete működik benne
A 19. sz. felére az épület már nem volt megfelelő, s az egyre
jobban érzékelhető tolerancia szellemében az egyházközség
elhatározta, hogy egy új, a kor követelményeinek megfelelő
épületet emel. A vásárolt telket a Konvent és a Líceum utca
sarkán levő ó-temető egy részével egészítették ki, és 1854.
augusztusától 1855. szeptemberéig elkészült az új intézmény.
A tervek Gottfried Bendla építész munkája, aki neoreneszánsz
elemeket tartalmazó, kiugró párkánnyal rendelkező épületet
tervezett. Az országon belüli gyűjtés nem bizonyult elegendőnek,
ezért Stromszky Ferenc lelkész a Gustav-Adolf Egyesülethez
fordult, anyagi támogatást kérve.
A harmadik líceum - gimnázium, Védcölöp
út
A pozsonyi líceum jelentősége és magas szintű oktatása széles
körben ismertté vált, hisz a kezdetektől itt tanult a tehetséges
evangélikus ifjúság Magyarország egész területéről. Az az
igyekezet, hogy minél többen látogathassák az intézményt,
azt eredményezte, hogy az iskolaépület szűknek bizonyult.
A milleneum alkalmas időpontnak tűnt ahhoz, hogy a konvent
1894-ben bizottságot küldjön a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumba,
hogy államsegélyt kérvényezzenek az iskola helyzetének megoldásához.
Az ezt követő bizottsági épületfelmérés nem javasolta a létező
intézmény bővítését. Mivel az egyházközség rendelkezett egy
telekkel a Védcölöp úton, egy új épület felhúzása látszott
a legjobb megoldásnak. Ha sikerülne ezt az elkövetkező milleneumi
ünnepségekig megoldani, akkor az állam is hozzájárul a költségekhez.
Így az egyház 1895. március 9-én felkérte Alpár Ignácot, vallás-
és közoktatási kulturmérnököt, a tervek elkészítésére és az
építkezés ellenőrzésére, aki a milleneum évében - 1896 szeptemberében
- azt be is fejezte.
Alpár Ignác a Védcölöp úti harmadik líceum tervezésekor az
oktatás minőségének megfelelő legkorszerűbb követelményeket
érvényesítette. A terven a tíz tantermen kívül szerepelt egy
természettudományi szertár, külön helyiség a numizmatikai
gyűjtemény számára, egy-egy terem a könyvtár és az ifjúsági
egyesületek számára, tornaterem, tanári és igazgatói szoba,
valamint két lakás az iskolaszolgák számára. Az iskola épületét
a szimmetria és a méltóságteljesség jellemzi, a központi reprezentatív
lépcsőfeljáró az épületet palotaszerűvé teszi. A homlokzat
a reneszánsz jeleit viseli magán, sarokrészén a domináns bejárattal.
A magas homloklap szimbolikusan jelzi az épület küldetését,
Bél Mátyás domborműve pedig konfesszionális hovatartozását.
Alpár iskolaépület-terveivel befolyásolta az ifjúság oktatásának
minőségét, az egyházközség pedig a líceuma számára kitűnő
épületet teremtett.
További iskolák
A gyülekezet már az oktatás beindításakor alumneumot is működtetett
a diákok közös étkeztetésére. Jeszenák János királyi tanácsos
1750-ben megalapította, majd anyagilag folyamatosan támogatta
a konviktust - ahol a nem pozsonyi tanulók szállást kaptak
és teljes ellátásban részesültek.
Az új líceum sokkal több tanulót tudott fogadni, így szükségszerűen
több kollégiumi helyet kellett biztosítani. Ezért már l900.
május 7-én belekezdtek egy négyszintes internátus építésébe
a Tolsztoj utcán. A 120 férőhelyes épületet, mely közvetlenül
a líceum mellett volt, a következő év szeptemberéig be is
fejezték. Mint a líceum, ez az épület is a hangsúlyos homlokéllel
és bejáratával eklektikusan kombinálja a neoreneszánsz jegyeket.
Az első világháború után megvalósított ráépítés sajnos eltüntette
a monumentális párkányzatot a timpanonnal és pártafallal,
mi által az épület elvesztette architektonikus értékeit.
Az oktatás magas színvonalán álló líceum mellett népiskolát
is létesítettek, mely az alapoktatást biztosította. A teljesség
kedvéért felsoroljuk a helyeket, amelyek kapcsolatban vannak
az evangélikus iskolákkal: a Ferencesek terén levő ház, az
Apácapályán a templomkertben levő ház, a Szloydovszky-ház
leányiskola is volt, amikor l868-ban ráépítettek egy emeletet,
a Védcölöp úti iskola, a virágvölgyi iskola a Bab utcán, melyet
1836-ban építettek és az új rádió építése során bontottak
le.
A leglátványosabb iskolát a fiúk számára építették 1882-ben
a Konvent utca ll szám alatt, mindjárt a második líceum mellett,
ahol ma a papi hivatal működik. Kittler építész ésszerű munkájának
szép példája. A szimmetrikus homlokzatot Luther és Melanchton
domborműve díszíti.
Hasonló racionális szellemben alkotta meg Kittler Ferdinánd
1881-ben az evangélikus konvent lakóházát, azt a körív alapzatú
épületet a régi vásárcsarnok mellett, amelyik először kötött
össze Pozsonyban két utcát - a Lőrinckapu utcát a Kő térrel.
Pozsony így egy jelentős, neoreneszánsz eleganciájú épülettel
gazdagodott. Valahol itt, a Lőrinc kapunál állt egykor a Kegl-ház,
ahol a reneszánsz kori templomok elfoglalása után tartották
az istentiszteleteket, s melyet Kegl Gáspár az egyháznak ajándékozott.
A diakonissza ház - az evangélikus
kórház
Az egyháznak mindig fontos volt a gyermekekkel való szeretetteljes
törődés. Gondoskodott az árvákról, amint ezt a gyűjtések és
a jelentős egyháztagok végrendeletei bizonyítják. Már 1695-ben
alapítvány létesült támogatásukra, és erőteljesen fejlődött
Bél Mátyás tevékenysége alatt. 1783-ban az árvaház a Ferenciek
templomával szemben, a Jelenffyné által adományozott házban
volt, majd 1794-től az Apácapálya és Líceum utca sarkán álló
Jeszenák-házban laktak a gyerekek.
A 19. században egy új árvaház építését Royko Endre Sámuel
kereskedő végrendelete tette lehetővé, aki árva-alapot hozott
létre. Az árvaházat a diakonissza otthonnal közösen építették.
1672 után az evangélikusok számára a városi kórház szinte
elérhetetlen volt - bár az orvosok többsége evangélikus volt.
Az új, ellenreformációs rendek, az irgalmas barátok és az
Erzsébet rendiek építettek kórházat, de ezekben még a Türelmi
rendelet után is alkalmazták a tiltásokat. Az evangélikus
betegeket pl. nem látogathatták papjaik, így felmerült a saját
kórház építésének gondolata.
Az Apácapályán levő konvent épületének hátsó részében 1807-ben
rendezték be az első "betegintézetet", melyet 1810-ben
és 1811-ben bővítettek. 1827-ben "új kórház" létesült
a 23. számú házban. Itt kezdődött 1891-ben az egyre bővülő
diakóniai szolgálat, mely betegeket és árvákat gondozott,
s ahová olyan leányok jelentkeztek, akik számára a szolgálat
hivatássá vált. l905-ben 44 nővér ápolt 184 beteget, 157 gyereket,
otthonukban - éjszaka is -
87 beteggel törődtek, szegényeket látogattak. Ezek a számok
magukért beszélnek, és jelzik, hogy a diakonissza-ház építése
elkerülhetetlen volt.
De ugyanez vonatkozott a kórházra is. A 20. sz. elejétől folyt
a vita, hogyan lehetne megoldani az építkezések anyagi fedezetét.
Reális alapja volt a Royko E. S. által l840-ben létesített
és 60 év múlva esedékessé váló alapítvány a kórház javára.
Az alapkő letételét a jubileumi 1906. évre tervezték. De az
anyagi lehetőségek ezt csak később tették lehetővé. 1912-14
között készült el az épület Schmidt Julius, bécsi építész
tervei szerint. A Védcölöp úton az evangélikus temető mellett
egy nagyvonalú, korszerű, U alapterületű épületegyüttest alkotott.
A Kornhuber utca (ma Bradlianska) felé helyezte a diakonisszák
otthonát a kápolnával, a főépületbe került a kórház, és a
Wegelin (Partizánska) utcára néző rész lett az árvaház. Korszerű
jellegét nemcsak a román stílust idéző monumentalitása adja,
hanem a henger alakú lépcsőzete és a kővel és burkolótéglával
kialakított homlokzata is. A kórházban folyó ellátás nagy
közkedveltségnek örvendett, úgyhogy már 1939-ben ráépítettek
egy emeletet. A tervező Ludwig Christian volt, aki a Nagytemplom
orgonájának tervezetét is készítette.
Az evangélikus temető
A Kecske kapui evangélikus temető a harmadik evangélikus temető
az Óvárosban. Az első a Mihály-temető volt, ennek helyén ma
a Szentháromság-templom áll. A második a Konvent és a Líceum
utca közötti parcellán volt, itt temették el Bél Mátyást és
más jelentős evangélikus személyiségeket. Helyén ma az evangélikus
iskolák épületei és bérházak állnak. A további, már felszámolt
temetőt a Virágvölgyben létesítették, a récsei vámnál. Ennek
katolikus és evangélikus része volt, amit gesztenyesor választott
el. Ez máig szegélyezi az utcát.
A Kecske kapui temetőt 1783-ban nyitották, kertek és szőlők
közt. Fásították és vásárlással folyamatosan bővítették további
telkekkel. 1868-ban ifj. Feigler Ignác kápolnát épített. Az
ő szakrális építményei a 19. század romantikus elképzeléseit
tükrözték, ezért a kápolna is neogotikus jellegű. Ma a baptista
egyház tulajdonában van.
A temetőben számtalan jelentős evangélikus személy nyugszik
- kiváló egyházi személyiségek, a mecénás Jeszenák-család,
a mártír halált halt Rázga Pál és felesége, Janko Jesenský
író, Dr. Gutherová-Mayerová és sokan mások. Több itt található
emlékmű a főként 19. századi temetkezési architektúra értékes
alkotása.
A Luther-ház - Védcölöp út 46-48
1931-ben, a régi evangélikus kórház helyén, a pozsonyi műépítész,
Ludwig Christian, Danielis Augustinnal közösen, ötszintes
épületet emelt, a Luther-házat, ezt a több rendeltetésű épületet,
melyben az egyházi ügyvitel irodái és lakások kaptak elhelyezést.
Ma az egyetemes püspöki hivatal székhelye is. Ludwig kettős
lépcsőházzal osztotta meg a belső teret, ezt az ablakok fölé
helyezett jelentős egyházi személyiségek domborművei teszik
hangsúlyossá - Lutheré, Melanchtoné, de a pozsonyiaké is,
Bél M., Ribinyi J. és másoké. Az egyszerű, tömör funkcionalista
épület tiszteletet sugároz. Tekintettel a környező építményekre,
az ötödik emeletet beljebb helyezte, ami által terasz keletkezett
ott.
Az Új templom - Legionárska utca
A 30-as években a növekvő számú szlovák hívő szükségleteit
már nem tudta kielégíteni a Kistemplom, és a német gyülekezet
önállósulása után saját, nagyobb templom építését határozták
el. A Legionárska utcán levő alkalmas terjedelmes telek lehetővé
tette egy egyházi épületegyüttes kialakítását. Az Új templom
1933-ban épült Michal Milan Harminc munkájaként. Az ő tervei
alapján épült akkoriban Szlovákiában a legtöbb szakrális építmény
mindkét hitfelekezet számára.
Az építkezésre kiírt pályázatot megnyert Harminc a két utca
között elterülő telekre monumentális homlokzatú, nagyméretű
funkcionalista templomot tervezett. A tornyot, melyből az
evangélikus templomok közt egyedüliként harangoznak, asszimetrikusan
helyezte el. A homlokzat domináló eleme a süllyesztett ablak,
ahová Harminc valószínűleg színes ablaküveget kívánt elhelyezni,
ahogy azt a zsolnai templom oltár mögötti ablakánál tette,
mely templom hasonlóan funkcionalista jellegű.
A Bernolák utca felőli bejárat előtt levő tágas térség lehetővé
tett egy nagyvonalú elképzelést.
Az ellenkező irányú tájolás, tehát a Legionárska felőli bejárat
- ahogy ezt ma ismerjük, csak azután jött létre, hogy az egyház
eladta telkeinek nagyobb részét a Stein-sörgyárnak. Ezzel
megszűnt a főbejárat, ami által sérült az egész architektonikus
elképzelés.
A templomot együttessé Juraj Tvaroek egészítette ki, aki
papi lakásokat és kollégiumot tartalmazó tömböt épített.
A Comenius Egyetem Evangélikus Hittudományi
Kara - Motzengrund (Machnáč)
Az eddig utolsó épület, melyet az evangélikusok építettek,
a Motzengrundon levő új építmény 1996-ból, melyben a lelkészképzés
kapott helyet. Felépülésének bonyolult története van, mivel
az egyetemes egyház egy félig kész óvodaépületet vett meg.
Az oktatási intézményre kiírt eredeti pályázat ugyan a Konvent
utcára helyezte az új épületet, de az egyetemes püspök határozata
alapján ez került megvalósításra. Így az óvoda tervezőjén
túl ennek módosításán Ing. arch. F. Ivan Zbuko dolgozott,
halála után Ing. arch. Ján Bahna dolgozta ki a végleges tervezetet.
A kar számára épületegyüttest tervezett, melyben előadótermek,
kollégium, ebédlő és templomul is szolgáló díszterem kapott
helyet. A ma már sűrűn beépített lakóterület közepén létrejött
egy központ a teológusok számára. Bármennyire tehetséges műépítész
is J. Bahna, nem volt irigylésre méltó helyzetben, amikor
óvodából egyetemi oktatóközpontot kellett létrehoznia.
Az építészet jobban, mint bármely más művészeti ág tükrözi
a kort, melyben egy építészeti alkotás létrejött, annak társadalmi,
politikai és gazdasági helyzetét, a beruházók lehetőségeit.
Azok a felsorolt architektonikus művek, melyekkel az evangélikusok
járultak hozzá városuk képének kialakításához, arról tanúskodnak,
hogy az építmények rossz körülmények között, nagy nehézségek
és korlátozások közt születtek.
Amint azt megtudhattuk, az evangélikusok épületeiket nagy
szünetekkel, engedélyek alapján építhették: először a reneszánsz
templomokat 1681 után, a soproni országgyűlést követően az
artikuláris templomokat, s végül 230 évvel ezelőtt a türelmi
rendelet előtti klasszicista templomait. Bár mindenkor egyszerűeknek,
nem hivalkodóknak kellett lenniük, a reformáció lényegéből
kiindulva, a józanság és a tisztaság jellemzi ezeket az építményeket.
A 20. században, a már korlátozás nélkül emelt épületek tervezői
követik az előző mesterek szigorúságát és racionalitását,
a funkcionalista alkotók logikus gondolkodásmódja kötődik
az elődökhöz.
Translation: Mgr. Eva Simová, rod. Havas
Prof. Ing. arch. Janka Krivoová, PhD. |